12 páros autózott Móron PSZA színekben

A Vértes Rallye-n sem unatkozott a PSZA Motorsport csapata, igaz Egerhez képest két duóval kevesebb, „csak” egy tucat gördült ki a legendás, fehér aszfaltos gyorsaságikra a PSZA Motorsport színeiben, vagy a csapat segítségével, támogatásával.

Semmi extra, csak majdnem megnézték a málnást

Eredményes versenyt tudhat maga mögött a Huszár Péter – Pazsiczki Zoltán kettős, a legutóbb Parasznya és Lyukóbánya között rendezett Rally3-as versenyen. Péterrel beszélgettünk a verseny után. 

Érzelmekkel teli két nap volt

A PSZA Motorsport színeiben kilenc versenyzőpáros indult a múlt hétvégén rendezett Q8Oils Eger Ralin, valamint további öt párosnak segítették a munkáját, így összesen tizennégy egységgel érkeztek a hevesi fordulóra.

Büszkék voltunk a hatalmas csapatunkra

Több, mint egy tucat autót bíztak a versenyzők, az Eger Rallye-n a PSZA Motorsport csapatára, akik már a rajt előtti hetekben is éjjel-nappal azon tüsténkedtek, hogy minden versenyzőjüknek úgy alakuljon az egri hétvégéje, ahogy azt eltervezte.

Csak jobb, csak bal

2020.08.14-15. között rendezték meg az idei második Országos Rallye Bajnokság futmát.

Sikerekben gazdag nógrádi hétvége

Kalandos de eredményes Salgó Ralin van túl a PSZA Motorsport csapata. Tíz párossal érkeztek meg Nógrád megye székhelyére, melyből öt látta meg a kockás zászlót, négy páros pedig kupákkal térhetett haza. Berta József – Losonczi Csaba (Honda Civic Type-R) Berta József: Nagyon vártuk már a Salgót, mert ez nekünk...

Steelvent Salgó Rallye 2020 | Beharangozó

Tíz párossal érkezünk az évadnyitó Salgó Rallyera. Rég volt már az utolsó bajnoki forduló, így egy népes csapattal sikerül megkezdeni az első idei Rally1 és Rally2-es versenyt. A nyári időjárás úgy néz ki, most egy kicsit ősziesre fordul, ezért több mint valószínű nedves körülmények között, trükkös...

Sikerrel vették az akadályokat!

A PSZA Motorsport versenyzői sikeresen célba értek a Domaháza és Zabar között rendezett Integra Group Rally3-as versenyen! A Huszár Péter – Pazsicki Zoltán páros a Rallye3 értékelés abszolút nyolcadik helyén végzet, Berta József és navigátora Losonczi Csaba, pedig a Licenszes/P13-as kategória második helyét szerezte meg....

Integra Group Rallye Domaháza 2020.06.20-21.

Csapatunk háza táján is megkezdődik az idei csonka versenyszezon a most következő hétvégén. Három kiváló párossal látogatunk el az Integra Group Rallyera, ami a Zabar és Domaháza közötti szakaszon fog zajlani. Petróczy Péter és Nagy Ádám egy Evo9-es Mitsubishivel fognak rajthoz állni az előfutók között,...