26. TAXI4 Veszprém Rallye 2019: Balaton Parti PSZA Party!

A PSZA Motorsport számára a Balaton parti verseny az egyik leginkább várt esemény volt az idei évben, így szép számmal képviseltették magukat a Veszprém Ralin. A laza talaj, sok izgalmat hozott a párosok számára. Papp Arnold - Aczél András (Lada Kit-Car 16V) Papp Arnold: Szerettük volna megtörni a...

Papp Arnold: Nehezebb talpra állni, mint azt gondoltam

Papp Arnie mondhatni, hogy vérprofi már a navigátorok cserélgetésében, alig van egymás után két olyan versenye, amikor ugyanazzal a „megmondó emberrel” autózik. Ezúttal Szántó Béla segítette Székesfehérváron a munkáját, és a hangosítás hibája miatt döcögősen induló kapcsolatuk mégiscsak meghozta a gyümölcsét, mert idén először sikerült...

TAXI4 Székesfehérvár Rallye 2019: Jobb szelek fújnak

A PSZA Motorsport csapata hét párosnak nyújtott kifogástalan segítséget a versenyzéséhez a Székesfehérvár Ralin. A versenyzők elégedettek voltak a csapat nyújtotta munkával és elégedetten nyilatkoztak a célban a verseny történéseiről. Szabó Attila – Trescsik Ákos (Lada 2107) Szabó Atsi: Először is szeretném megköszönni feleségemnek, hogy lehetővé tette az...

25. HELL Miskolc Rallye 2019: Most akkor mumus, vagy nem?

Április utolsó hétvégéjén kezdetét vette a bajnokság második fordulója. A rendezők kitettek magukért, hiszen a verseny központja a vadonatúj és színvonalas DVTK stadion területe volt. A PSZA Motorsport hét párossal érkezett meg a borsodi viadalra és voltak olyan párosok, akiknek eddig a miskolci pályák nem...

CREDOBUS Eger Rallye 2019: Kaptak hideget is, meleget is..

Közel négy hónapos szünet után az Eger Ralival útjára indult a 2019-es hazai Rallye1 és Rallye2-es bajnokság, ahol a PSZA csapata is egyre nagyobb szerepet vállal. A Heves megyei szezonnyitón tizenkettő párosnak nyújtottak kiemelkedő segítséget a verseny folyamán. Papp Arnie – Harangozó Csenge (Lada Kit-Car 16v) Papp...

Papp Arnold : Adta végig

Hogy alakult számotokra a Credobus Eger Rallye? Ha egy mondatban szeretném megfogalmazni, akkor azt mondanám „Adta végig”. Viccet félretéve, Nagyon jó visszacsatolás volt a verseny, hogy jó úton járunk, az autóba nem tudok hibát találni, mind motorikusan, futóműben óriásit fejlődtünk a tavalyi évhez képest, illetve a...

CREDOBUS Eger Rallye 2019: Kaptunk hideget-meleget is

Közel négy hónapos szünet után ismét útjára indult a magyar rallye bajnokság, ahol kicsiny csapatunk is most már egyre jobban szerepet vállal. 12 párossal indultunk el a Heves megyei szezonnyitón. Azt előzetesen szeretnénk megköszönni, hogy ilyen sokan minket választottak és hisznek a munkánkban. Köszönjük.  Rallye1: Budavári Zoli...

A gondtalan száguldás íze

Szabó Attiláék az elmúlt években bizonyították, hogy a Rallye2 mezőnyének elejében tudnak autózni, hiszen a PSZA Motorsport egy igencsak ütőképes autót rakott össze. Atissal beszélgettünk az idei év terveiről.  Lassan kezdődik az idei bajnokság, de egy pár mondat erejéig tekintsünk vissza a tavalyi évetekre. Viszonylag későn tudtunk...

Új év, új lehetőségek

Igaz a szezon most már bő három hónapja véget ért, ám a PSZA-nál a munka nem áll meg, a fiúk mindig próbálnak fejlődni, fiatal csapatként. Megkérdeztük Szabó Árpit és Papp Arniet, hogy mit várhatunk tőlük 2019-ben. Szabó Árpád Harmadik komplett szezonunkat fogjuk kezdeni az Országos Rallye Bajnokságban...

Ralisok társaságában búcsúztatták a tavalyi évet

A PSZA Motorsport szerette volna 2018-ban is ralisok társaságában búcsúztatni az óévet. A Mikulás Rallye után aszfalton is egy igazi buliversennyel fejezték be a szezont. Hála istennek az időjárás nagyjából kegyes volt hozzájuk és a csapat hat versenyzőpárosából hárman dobogón zártak, míg a többiek a...