Az utolsó szakaszig küzdöttek

Tesztelésre és a Rallye2-es bajnokság lezárására érkezett a Greenplan Kazincbarcika Rally-ra a PSZA Motorsport csapata, ahol több versenyzőjük is szépen szerepelt.

„Az egyesületünk hat autóval érkezett Kazincbarcikára, ezekből négyet a szervizcsapatunk szerelt. Itt zárták az évet a Rallye2-esek, többüknek volt esélye a verseny előtt valamilyen év végi jó helyezés megszerzésre” – kezdte a verseny beszámolóját Szabó Árpád, a csapat koordinátora. „Vitek Viktor hat pontos előnnyel érkezett a versenyre, a korábbi eredményei alapján jó eséllyel pályázott a 6-os kategória bajnoki címére. Az autója azonban megmakacsolta magát, több technikai probléma is volt vele a hétvégén, továbbá az utolsó szakaszon egy vezetői hiba miatt közel másfél percig voltak az út szélén, ezzel a bajnoki cím esélyei el is úsztak.”

Ahogy Viktorék miatt, úgy Baksai Laciék miatt is szomorú a csapat. A pilóta szombat délután kapott egy ételmérgezést, ami kérdésessé tette az indulásukat. Egészen vasárnap reggelig vártak, ám végül úgy döntöttek, nem indulnak el, nehogy emiatt más problémájuk legyen vasárnap.

„Ázsót Szabiék az 5-ös kategória második helyére pályáztak az év végén, ezért nekik csak végig kellett menniük. Hibátlan versenyt teljesítettek, amivel megszerezték a képzeletbeli ezüstérmet, amihez a csapat utólag is gratulál” – tette hozzá Árpi.

A Rallye2-es brigádot Furák Ádám erősítette még, aki korábban Rallye3-ban versenyzett. Ők is zökkenőmentesen hozták le a versenynapot, az egyedi rajtengedélyes versenyzők között a harmadik helyen értek célba.

A Kazincbarcika Rally-n az első osztályú versenyzők is kaptak lehetőséget, hogy teszteljenek az előttünk álló Nyíregyháza Rallye-ra. Ebben a kategóriában indultak Berta Laciék és Bertalan Marciék is.

„Berta Laci ismét egy új autóval szállt ringbe, 208 R2-es Peugeot-val, amiről sok pozitív dolgot mondtak el a versenyzők. Nyíregyházára teszteltek és szó szerint mindent ki is próbáltak. Jártak árokban, megforogtak, rosszul választottak gumit, mentek nyitott csomagtér ajtóval, de ezektől függetlenül egy nagyon jó versenyt zártak, hét szakasz után a második legjobb kétkerekes autóként intették le őket. Hasonlóan jól teljesített Bertalan Márton is, akinek teljesíteni kellett ezt a versenyt, hogy a nyíregyi futamra ORC licencet kaphasson. Végig kiegyensúlyozottan mentek, kibérelték maguknak az ötödik pozíciót, olyanok verték csak meg őket, akik már régi motorosnak számítanak a szakmában. Ha pár szóval kellene értékelni a hétvégét, talán azt mondanám, az egyik szemünk sír, a másik nevet. A csapat mindent megtett a versenyzőkért, a szervizes srácok kitettek magukért, amiért óriási köszönet nekik” – zárta a beszélgetést Szabó Árpád.

Sok idő nem maradt a pihenésre, hétvégén jön, amire nagyon sokan várnak. Nyíregyházán a Rally Hungary-n zárul az Országos Rallye Bajnokság, ahol eldől a bajnoki cím.

Köszönet a csapattámogatóinak: Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft., Fornád Trans Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft., Mogacél Kft., Arthand System Kft., Konor System Kft., Handball Family Bt., Közbeszerzés Figyelő Kft., Netdragon Service Group Kft., Fúzió Elektrotechnika Kft., Millers Oils Hungary, Hankook Racing Tyres, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, SFR Parts Kft., Eurokardán Kft., Mobil Vizsgáztató Kft., SZRV Racing Kft., BPracing.hu, Interpasszív Kft., Truckport Hungary Kft., Ten-Line Kft., Kulcsár-System Kft., MNASZ Tehetséggondozó Program, Primun Go Kft.