Előre mennek, már a Mecsekre koncentrálnak

Hosszú idő után tért vissza a klasszikus lábatlani pálya a rally körforgásába az I. Watz Rally-val, ahonnan a PSZA Motorsport csapata sem hiányozhatott.

Négy párossal érkeztek a versenyre, amiből mindössze egy duó látta meg a célt. Ez nem a csapat számára megszokott dolog, boldogak a visszatérő és jól versenyző Szityu miatt, ám a többi részét nagyon gyorsan feledik és a jövőre koncentrálnak.

„Nagyon örülünk, hogy az Arrabona Rally Club visszahozta számunkra a feledésbe borult lábatlani versenyt, amit mi nagyon szeretünk, de rég nem versenyezhettünk rajta. Ez volt idén az első önálló Rally3-as verseny, ahová szép számban neveztek. Csapatunk két Rally3-as párossal vágott neki a futamnak” – kezdte a beszámolóját Szabó Árpád csapatkoordinátor, majd hozzátette. „A Kubovics István – Géringer Zoltán duó hosszú idő után a hazai versenyén tért vissza egy új autóval. Nagyon sikeres hétvégét tudhatnak a hátuk mögött, igaz az elején még picit lassabban mentek, de az eredmény kárpótolja őket, hiszen az abszolút negyedik és kategória második helyén értek célba.”

Nem mondható ilyen szerencsésnek az egyesület másik Rally3-as párosa a Bőhm Tibor – Huszár Péter duó.

„Sajnos Tibiék az első gyorsasági szakaszon kiestek hajtás problémák miatt. Az egyik elemel után nem vették el a gázt a leérkezéskor és ezért a váltó és annak egyéb alkatrészei megsérültek és fel kellett adják a harcot” – tette hozzá Árpád.

Az idei évben talán még nem volt olyan, hogy nem írtunk volna Berta Laciról, aki amióta beszállt a Rally4-es autóba, ki sem szeretne belőle szállni. Sajnos most ők sem látták meg a célt és ez azért rossz, mert hamarosan itt a Mecsek Rally és a nehézkes alkatrészellátás miatt a kocsijuk az utolsó pillanatokban készülhet el.

„Laci a Mitsubishik mögött autózott folyamatosan a negyedik helyen, de az utolsó szakasz utolsó kanyarjában egy rövid féktávon belecsúszott a partoldalba. Az autó elég komoly sérüléseket szenvedett. A kárfelmérést azonnal elkezdtük, mert mindenki nagyon szeretné, ha a páros ott lenne a Mecsek Rally-n. Nincs B verzió, meg kell csinálni az autót, még akkor is, ha az alkatrészek nagyon lassan érkeznek meg” – zárta a beszélgetést Szabó Árpád.

A csapat sátra alatt megtalálható volt még Zoltán Kevin az egyesület Peugeot 208 R2-es versenyautójával. Sajnos egy futómű probléma miatt kellett kiálljanak, amit nem sikerült orvosolni.

A folytatásban egy hét múlva Mecsek Rally, ami egy újabb kihívás lesz a csapat számára.

Köszönet a csapat támogatóinak: Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft., Interpasszív Kft., Mogacél Kft., Arthand System Kft., SZRV Racing Kft., Handball Family Bt., Wood Day Kertészeti Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Netdragon Service Group Kft., Millers Oils Hungary, Hankook Racing Tyres, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, SFR Parts Kft.,Mobil Vizsgáztató Kft., BPracing.hu, Truckport Hungary Kft., Ten-Line Kft., Kulcsár-System Kft., MNASZ Tehetséggondozó Program, KBL-Trend Home Hungária Kft., Charvát Kft., Panka Plast Kft., YourStock24 Kft.