Újra Ausztriába indulunk

A PSZA Motorsport számára ezúttal sem telik el hétvége verseny nélkül. Az elmúlt három hétben folyamatosan úton volt a csapat valamelyik egysége, és ez most sincs másképp: ezúttal Ausztria felé veszik az irányt, hiszen a Dobersberg-ben megrendezésre kerülő Herbst Rallye-n állnak rajthoz.

Abszolút 20-ban a Ladával

A PSZA Motorsport idén harmadik alkalommal állt rajthoz a szlovéniai Nova Gorica Rally-n, ahol két párossal képviseltette magát.

X. Wescast Hungary Oroszlány Rallye

Izgalmas hétvégét tudhatunk magunk mögött Oroszlányban, ahol csapatunk ismét nagy létszámmal képviseltette magát. A bányászváros pályáin sok mosolyt, küzdelmet és szép eredményeket hoztak a gyorsasági szakaszok, mi pedig igyekeztünk minden pillanatot megörökíteni.

Dobogós házi csata

Véget ért a 2025-ös Oroszlány Rallye, amely idén is méltó módon szolgálta ki a versenyzők és a szurkolók igényeit.