Rekordnevezéssel készülünk a Győr Rally-ra
Hosszú szünet után újra folytatódik az Országos Rallye Bajnokság, méghozzá a Győr Rally-val.
A hároméves múltra visszatekintő verseny idén is rendkívül magas színvonalon kerül megrendezésre, a szervezők fantasztikus programot állítottak össze, amely méltó az Országos Bajnokság rangjához.
„Számunkra külön öröm, hogy ismét Győrben versenyezhetünk – Arnie-val itt végeztük tanulmányainkat, így mindig jó érzés ebbe a városba visszatérni. Az is látszik a mezőnyön és a csapaton belül is, hogy régen volt már verseny, hiszen 12 nevezést adtunk le a hétvégére, gyakorlatilag minden bajnokságban ott leszünk” – emelte ki Szabó Árpád, a PSZA Motorsport csapatkoordinátora.
A hétvége több szempontból is különleges lesz a csapat számára. Visszatér a pályára Berta László a Hyundai i20 Rally2-vel, valamint Zagyva Dorka navigátora ezúttal Ilka Minor lesz, akit a WRC futamokról is jól ismerhetnek a szurkolók. Rajthoz áll továbbá a PSZA Motorsport színeiben a német Yves Volte, aki a Nürburgringi 24 órás viadalról lehet ismerős, Győrben pedig egy Lada VFTS volánja mögött láthatják a nézők. A hazai közönség nagy örömére természetesen ott lesznek a csapat állandó párosai, köztük a Tellérék, Hingerék és Nagy Gabi is.
A verseny különlegessége lesz a külső szervizállomás, amely újdonságként került be a programba. Szombaton közel 90 kilométernyi gyorsasági szakaszt kell teljesíteni szerviz nélkül, ami minden versenyző és csapat számára komoly kihívás. A vasárnapi napon a legendás Rábaring és Ravazd szakaszok várnak a mezőnyre.
A Rally2 mezőny is két nap alatt két különálló versenyt teljesít, így a PSZA Motorsport számára óriási feladat lesz a közel egy tucat autó és versenyző maximális kiszolgálása.
„Nagy izgalommal és jó kedvvel készülünk a hétvégére, bízunk benne, hogy minden versenyzőnk számára eredményes futam lesz. Reméljük, hogy a péntek esti városi prológon minél több szurkoló látogat ki, ahol Arnie is tiszteletét teszi a zöld Ladával – és biztosan gondoskodik majd a látványos füstfelhőről. Várjuk a hétvégét, várjuk a szurkolókat, és bízunk abban, hogy hétfőn boldogan nyilatkozhatunk a Győr Rally-ról” – tette hozzá Szabó Árpád.
Köszönet a csapat együttműködő partnereinek: Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft., Arrabona Ökotransz Nonprofit Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft., Interpasszív Kft., Hyundai Hatvan, Hankook Racing tyre, SZRV Racing Kft., Handball Family Bt., Pitek-Lösung Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Netdragon Service Group Kft., ECON Consulting Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt., Millers Oils Hungary, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, BPracing.hu, Ten-Line Kft., Better and Better Bt.
