Nagyon fontos verseny

Versenyről tesztre, majd újra versenyre, ez mondható el a PSZA Motorsport háztájáról. A csapat a ceredi R-Cupon töltötte a múlthétvégét, majd mentek murvára tesztelni, most pedig már Veszprémben várják az Országos Rally Bajnokság soron következő futamát.

„Az előző hétvégén csapatunk részt vett a ceredi R-Cup versenyen, az indulóink között volt Pazsitka István, Szombathelyi Péter, Zagyva Dorka, illetve én és Arnold is bevetettük magunkat a küzdelmekbe. Pazsitka István és jómagam már a Rally Nova Gorica versenyre készültünk, Dorka pedig az új 208 Rally4-et próbálta ki. Sajnos sok kilométert nem tudtunk menni, mert a versenyen történt egy – két nem várt esemény, így a rendezők lerövidítették a távot és csak 18 kilométer jutott az autózásra. Egyébként jól éreztük magunkat, sok új és régi arccal találkoztunk a szervizben, sokat beszélgettünk. Bízunk benne, hogy Marciék levonják a következtetéseket a versenyből és a jövőben más felfogással rendeznek majd ilyesfajta versenyeket. A futam után sok pihenés nem jutott, hiszen már kedden murva tesztet tartottunk, így a hétfő az átépítésekről szólt. Zagyva Dorka, Zagyva Lali és Berta Laci is ott volt a teszten, ahol mindenki közel száz kilométert tudott menni. Jó volt az idő és a hangulat is, azt mondhatom egy nagyon sikeres teszt napot zártunk” – beszélt kicsit az elmúlt pár nap történéseiről Szabó Árpád, majd rátért a soron következő murvás futamra. „Imádjuk a Veszprém Rallye-t, hiszen ennek a murvás futamnak nagyon jó hangulata van. A korábbi évekhez képest most nem nagy hőségben, hanem változatos időben zajlik majd a küzdelem, ami mindenki számára megnehezíti majd a száguldást. Berta Laciék a Peugeot Kupa éléről kezdik meg a futamot. Mivel Ők neveztek a Murva Kupába is, bennük már egy W4 Rally-val több kilométer van, mint a többiekben. Most először fordul elő nálunk, hogy két Peugeot Kupás autónk lesz, hiszen Zagyva Dorka most debütál a kupában az új autóval. A többi versenyzőnk is nagyon készül a futamra, Helembai Zsolt, Hinger Dávid és Tellér Anti is várja már, hogy újra autóba ülhessen.”

Köszönet a csapat együttműködő partnereinek: Virtech Labs Bt., Dolphio Technologies Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft., Interpasszív Kft., SZRV Racing Kft., Handball Family Bt., Wood Day Kertészeti Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Netdragon Service Group Kft., ECON Consulting Kft., Solution 4 All Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt., Millers Oils Hungary, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, SFR Parts Kft., BPracing.hu, Ten-Line Kft., Kulcsár-System Kft., MNASZ Tehetséggondozó Program, Wall Print Hungary Kft., Better and Better Bt., LOTTE Chemical Magyarország Kft.