Vértes Rally beszámoló

Nem volt hiány jó eredményekből, de a drámából sem a PSZA Motorsport számára a TAXI4 Vértes Rally-n. Abszolút negyedik hely, gyorson beütő lábgörcs, last minute befejezett, de brutálisan összerakott autó – a PSZA Motorsport versenyzőivel beszélgettünk.

 

Rónavölgyi Endre – Aczél András

Új autóval vágtunk neki a versenynek, ami még annyira friss volt, hogy két nappal a verseny előtt hozhattuk csak el. A kormánymű hibáját sajnos nem tudtuk a rajtig kijavítani, így ezzel a problémával álltunk oda az első gyorshoz. Először használtunk Hankook slick gumikat, úgyhogy volt mit tanulni. Mindezekhez képest két gyorsaságit is megnyertünk a 2WD kupában, és az utolsó gyorsaságin már egészen közel tudtunk kerülni a régóta Hondával versenyző, villámgyors pilótákhoz. A hibát kijavítottuk. Nagyon várjuk a következő versenyt, és reméljük, hogy itt már abszolútban is előrébb fogunk tudni végezni.

 

Baksai László – Erdei Zoli

Először is köszönöm Zolinak ezt a remek hétvégét, ismét tökéletesen dolgozott végig. Nagyon vártuk a versenyt, a legjobb ötbe vártuk magunkat, de amikor megjelent a futam versenykiírása, és megláttuk benne Nagyveleget, akkor kicsit leadtunk az „igényekből”. Tudtuk, hogy a rövid áttételezésű váltóval nem fog feküdni nekünk az a szakasz, de a sors iróniája, hogy a power stage-en, amely pont a Nagyvelegen volt, sikerült autóznunk egy fantasztikus, abszolút második időt, utána pedig az összetett értékelés negyedik helyén értünk be a célba.

Leginkább az oroszlányi és a csákberényi pályákról gondoltuk azt, hogy nagyon versenyképesek leszünk, ez be is igazolódott a verseny alatt. A csákberényi szakaszt nagyon szeretem, de szintén a sors fintoraként az első körben hibáztam rajta egyet és beforogtunk, valamint egy lassú defektet is kaptunk. Nagyvelegen remekül lejöttünk, és nagy meglepetésre az első kör után az abszolút negyedik helyen találtuk magunkat.

A negyedik gyorsasági harmadik kilométerénél begörcsölt a bal combom, mindent kuplung nélkül csináltam, ki kellett nyújtanom a lábamat, végtelenül fájdalmas volt, de meglepetésre csak három másodperccel mentünk rosszabbat a reggelinél.

Az állás ekkor már nagyon szoros volt, úgy indultunk el az utolsó gyorsaságira, hogy hárman voltunk két másodpercen belül – végül összetettben a negyedikek lettünk, míg a P12-ben és a Lada kupában a bronzérmet szereztük meg.

 

Mészáros Zsolt – Egerszegi Dávid

Ez az év az autóval való összecsiszolódás éve. Kezdjük belakni, megszokni más-más körülmények között. A Vértes Rally-n az első kör utáni szervizben állítottunk a futóművön, talán eddig ez bizonyul a legjobbnak idén. Lassan elérjük a végleges beállításokat is aminek foganatja is van, ugyanis eddig a kategória második helyén állunk, aminek nagyon örülünk, ahogy annak is, hogy a helyzethez képest vannak versenyek és tudunk menni, hangolódni, összeszokni.

Pálházán is ott leszünk. Kihozzuk belőle a legjobbat!

             

Pazsitka István – Horváth Zsolt

Kellemes és összességében egy eredményekben gazdag hétvégét zártunk a Vértes Rally-n, ahol a PSZA Motorsport színeiben versenyezhettünk Rallye 2-ben. 16 év után újra a versenypályákon, újra a bal 1-ben, számomra már önmagában is ez egy siker sztori. Rengeteg nehézséggel és akadállyal indult számunkra újra a versenyzés, de az eredményünk is azt tükrözi, hogy sikerrel vettük valamennyi elénk gördülő akadályt.

2020.nyarára készült el az autóm, mely teljes mértékig a Kasza Motorsport műhely által újjáépített 1800 cm3, P13 kategóriás 2107-es Lada. A versenyt megelőzően a célunk a kilométer gyűjtés, tesztelés és összességében egy örömautózás volt. Ezután minden képzeletünket felülmúlta, hogy az egyedi rajtengedélyesek között a 3. helyen végeztünk. Hatalmas élmény volt ismét, fantasztikus hétvégét tudhatunk a magunkénak.

Nagyon-nagy örömmel tölt el, hogy a velünk együtt versenyző barátaink (Orosz Zsolt – Tóth Norbert illetve Varga Csaba és Kiripolszky László párosok) is sikerrel teljesítették életük első Rallye 2-es versenyét, a PSZA Motorsport színeiben indulva.

Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek az áldozatos munkát és segítséget, akik ezen a hosszú úton végigkísértek, segítettek, hozzájárultak ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson. A teljesség igénye nélkül: Kasza Zolinak, Buzás Gyuszinak, Papp Arnie-nak, Szabó Árpinak, Bauer Mikinek, Galgóczi Norbinak, Bárány Gabesznek és minden kedves barátomnak és ismerősömnek, aki valamilyen formában részese volt.

Külön köszönetemet és hálámat szeretném kifejezni az öcsémnek, Csabinak és a páromnak, Rozinak, akik nélkül ez nem jöhetett volna létre!

 

Roller Gábor – Roller Zsolt

A célunk az volt, hogy jól érezzük magunkat és célba érjünk, és ez sikerült is. Tetszettek a pályák, az autó is tökéletesen működött. De sajnos nem voltunk elég gyorsak, nagyon meglátszott a teljesítményünkön, hogy ritkán versenyzünk mostanában, utoljára a tavalyi Mikulás Rally-n tudtunk indulni. Jó lenne gyorsulni, úgy gondoljuk, hogy a technika megvan hozzá, csak nekünk kellene minél többet menni és rutint szerezni. Köszönjük a segítséget a szervizeseinknek!

 

Nagy Gábor – Trescsik Ákos

 Először is nagyon örülök, hogy rajthoz tudtunk állni a Vértes Rally-n , jól felkészültünk mind technikailag, mind mentálisan, hiszen sokat teszteltünk a Rábaringen, hogy jól tudjunk teljesíteni. Az első körben volt egy kis érzékelő hibánk, ami kicsit nehezítette a tempónkat, emiatt sok hátrányt szereztünk. A második és harmadik körben viszont rendben volt a kocsi, így sikerült elég jó tempót menni, de még nagyon sok versenykilométert kell azt autóba tennünk ahhoz, hogy bele tudjunk szólni a kategória elejébe.

Összességében nagyon jó volt minden, jól dolgozott a csapat – ezúton is köszönöm a PSZA Motorsportnak,  a támogatóknak és a szurkolóknak a biztatást.

  

Czézinger Kristóf – Fenesi József

 Az autón az utolsó pillanatig dolgoztunk – pénteken, nem sokkal éjfél előtt állt újra össze a VFTS-ünk. A motor szenzációs, jól működik, bizton állíthatom, hogy nem ültem még soha ilyen jó Ladában. Jól mentünk a verseny elején, viszont a harmadik gyorsaságin, Nagyvelegen egyszer megforogtunk, és kicsit kinézett az autó hátulja az árokba – ekkor kaptunk is egy jobb hátsó defektet, amit etapon kicseréltünk.

Magabiztosan vágtunk neki a második körnek, az oroszlányi gyorsasági szakaszt nagyon éreztük. Amikor a cél után, etapon beértünk Gántra, felbőgött a motor, mert felakadt a gázpedál. Azonnal megálltam, leállítottam a motort, és hamar rá is találtunk a hibára, a gázvisszahúzó rugó szakadt el. Próbáltuk megjavítani, hajtogattunk a rugóra füleket, de nem jártunk sikerrel. Ha csak negyedéig, maximum a feléig nyomtuk le a pedált, akkor még működött, de ha nagyobb fröccsöt adtam, akkor rögtön újra felakadt a gáz. Gyakorlatilag egy 20 forintos hiba miatt estünk ki. Végül sajnos utolért minket a záróautó, és kikéstük az időnket. Legfeljebb félgázon tudtuk volna folytatni a versenyt, ennek pedig nem láttuk értelmét, így leadtuk a menetlevelet. Bosszantó, hogy egy ilyen apróság miatt estünk ki, de a tavalyi évhez viszonyítva látjuk, hogy jó az irány, a mezőny elejéhez képest elég sokat tudtunk gyorsulni, most már csak gyűjteni kell a kilométereket.

 

Losonczi Csaba – Berta József

 A versenyre igyekeztünk nagyon alaposan felkészülni. Nagyon pontos, részletes itinert írtunk, rengeteget videóztunk, igyekeztünk fejben is nagyon koncentrálni. Részt vettünk a verseny előtti, igen jó hangulatú teszten, ahol a PSZA-s Papp Arnie is sokat segített a kocsi beállításában.
A teszttel kapcsolatban nekem egy személyes élményem is adódott, lehetőségem nyílt
Csomós Mixi mellé beülni egy tesztkörre az R5-be, amiért nagyon hálás vagyok Neki!
A nagy remények a jó helyezésről sajnos gyorsan szertefoszlottak…a versenyről sok mindent nem tudok mondani, hiszen az első gyorson a kocsi úgy gondolta, hogy aznap nem akar menni. Elromlott a generátorunk, így az autó hogy vészprogramra kapcsolt és a motort nem hagyta 3000 felé forogni, így kiestünk. Visszavergődtünk a szervizbe, ahol egy jó ebéd után sajnos hazaindultunk.
Szeretném megköszönni az INTER EUROPE TEAM-nek, hogy részt vehettünk a versenyen és a PSZA-s fiúk szervizben nyújtott munkáját! Berta Joci barátomnak külön szeretném megköszönni, hogy egy vidám hangulatú kocsiban vakon bízunk egymásban és nem utolsó sorban a családjainknak, akik mindig mellettünk állnak!

 

Reklámpartnereink:

Virtech Labs Bt., FER-VILL KFT., Dolphio Technologies Kft., Fornád Trans Kft., Doboz és Acélszerkezet Kft., Mogacél Kft., Közbeszerzés Figyelő Kft., Fúzió Elektrotechnika Kft., Millers Oils Hungary, Hankook Racing Tyres, Matricakell.hu, FoliaZ.hu., GN Group Kft., Kormosadi.hu, SFR Parts Kft., DSG Kft., Eurokardán Kft., Mobil Vizsgáztató Kft., SZRV Racing Kft., Oroszlánszív Informatikai Zrt., BpRacing.hu, Petro-Ép 2017 Kft., Interpasszív Kft., Truckport Hungary Kft.

Forrás: RallyFeeling.hu – Sipos Attila