Egyik szemük sír, a másik nevet

Nagy várakozásokkal készült a PSZA Motorsport csapata a Székesfehérvár Rallye-ra. A szombathelyi murvás verseny után újra visszacsatlakozott a Peugeot Kupa, illetve a Ladás párosok is várták már az aszfaltos futamot. Rallye2-ben Szabó Attiláék és Baksai Laciék képviselték csapatukat, Szabó Árpi pedig a Peugeot 208 kupában próbált minél jobb eredménnyel zárni. Árpi két hónap után ült újra autóba, új navigátorral, Aczél András személyében. Az első nap az összeszokásról szólt számukra, de hamar megtaláltak az összhangot, és egy negyedik hellyel lettek gazdagabbak. Atsiék a murva után aszfalton is bizonyították gyorsaságukat, a kategóriájuk első helyén álltak, amikor sajnos egy műszaki hiba miatt kiállni kényszerültek. Baksai Laciék hozták a kötelezőt ismét célba értek, és fontos pontokat gyűjtöttek a kategória negyedik helyén.

Szabó Árpád – Aczél András – ORB, Peugeot 208 R2

Szabó Árpád: Izgatottan vártuk a fehérvári versenyt, hiszen nekünk ez egy hosszabb kihagyás volt, mint a többieknek. Nagyon szerettünk volna tesztelni a verseny előtt, de sajnos most nem adódott rá lehetőség. Ez meg is látszódott az első napi időinken, de tudtuk hogy így lesz, szóval nem voltunk csalódottak. A második napon már sikerült gyorsulnunk a mezőnyhöz képest illetve magunkhoz képest is gyorsról-gyorsra jobb időket mentünk, így végül a negyedik helyen értünk célba. Azt gondolom, hogy ez egy hosszabb folyamat, de próbáljuk a következő versenyt már úgy alakítani, hogy az elejétől kezdve meccsbe tudjunk lenni az elejével. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, Andrissal maximálisan elégedett voltam, hiszen tökéletes munkát végzett, Bakó Laciék pedig egy hibátlan gépet hoztak a versenyre. Most a Peugeot kupának egy hosszabb szünete lesz, hiszen csak az októberi Mecsek Rallyen megyünk ismét. Szeretnék gratulálni minden párosnak, illetve minden támogatómnak megszeretném köszönni, hogy itt lehettem.

Szabó Attila- Keresztesi Péter-Rallye2, Lada 2107

Szabó Attila:  A hétvége előtt volt egy kis tesztünk, ami felemásra sikeredett, mert se vizes, se száraz nem volt az útfelület, de arra jó volt, hogy üljünk a kocsiba és próbálgassuk az új motort aszfalton. Ismét egy tökéletes kocsit kaptunk Papp Arnie és Szabó Árpi kezei közül, ami mosolyt csalt sok barátunk arcara. Kíváncsian vártuk az aszfaltos futamot, ami számunkra az első volt az évben, utoljára tavaly a Baranya Kupán mentünk. Kicsit álmosan kezdtünk az első gyorsot, emiatt bátortalan is voltam, illetve csak kemény keverékű abroncsaink voltak, amik kicsit csúsztak még reggel. Későbbiekben, ahogy koptak és melegedett az idő, már jól működtek. Meglepő volt számunkra, hogy egy “nyugdíjas tempóval” tudtuk vezetni a kategóriát, mikor is az ötödik gyors felénél eltört egy szelephimbánk. Nem akartam nagyobb kárt csinálni, így félreálltunk és szurkoltunk a többieknek. Mindenképp pozitív, hogy versenyképes a kocsink. Nem hiába a Mérnök úr munkája és mi is próbálunk felnőni a feladathoz. Bosszantó kiesni a vezető pozícióból, de nem adjuk fel, dogozunk tovább és hisszük, hogy meg lesz ennek a gyümölcse hamarosan. Nagyon köszönjük a szervizesek és mindenki munkáját, aki mellettünk áll. Gratulálunk csapattársaink sikeres célba érkezésének, Szabó Árpiéknak és Baksai Laciéknak.

Baksai László – Erdei Zoltán – Rallye2, Lada 2105

Baksai László: Amennyire negatívan indult az évünk, az esés óta, Fortuna végre megtalált bennünket. Komolyabb energiát nem fektettünk ebbe a versenybe, ami annyit jelent, hogy a PSZA-s fiúk átnézték Szombathely után és lemostuk a paripát. A családdal a versenyhetén mentünk egy kis pihenésre, így volt időm kicsit lazulni a verseny előtt. Nagyon örültem annak, hogy a feleségem meglepett engem a két pici gyermekemmel és először elkísértek engem a versenyre. Pici szívemnek nagyon jól esett, hogy drukkoltak Apának. ? Mivel a 21 éves “pályafutásom” alatt még soha nem mentem ezeken a gyorsaságikon, eléggé nagy izgalommal vártuk a versenyt. A kocsink ugyan az a kis gyengécske kocsi maradt, mint amivel Szombathelyen mentünk, úgyhogy nagy álmaink nem voltak. ? Egész hétvégén ismét hibamentesen üzemelt az autó, semmi kalandunk nem volt, viszont a motorerő az most tisztán látszott, hogy aszfalton azért kevés a mezőny elejéhez. Kategória 4. helyen értünk be, amivel teljes mértékben elégedettek lehetünk Zolival. Egy szuper, problémamentes versenyen vagyunk túl, ami után kijelenthetem, hogy ismét tanultam valamit erről a ralizás nevű sportról! ? A szervizünket is szeretném kiemelni, mert egy pisszenése sem volt a kocsinknak!!! Köszi PSZA!!! Most már csak Veszprémen jár az eszünk, ott oda tesszük magunkat és szeretnénk egy élvezetes eredményeset autózni. Ha minden úgy alakul, akkor Veszprémben már új motorral tudunk indulni. Azzal talán már lehetnek pici álmaink… Köszönjük a támogatóinknak és a szuper navigátoromnak, hogy részt vehettünk ezen a remek versenyen. Veszprémben találkozunk!✌

Együttműködő partnereink: Dolphio Technologies Kft., FER-VILL KFT., Solar Pro-Tech Kft., Budaörs Rádió FM 104.8., Henci Group Kft., H-D Innovatrans Kft., Truckport Hungary Kft., Virtech Labs Bt.,  Attalus Security Kft., TEN-LINE Kft., Ruhan Kft., Multi Garage Kft., FoliaZ.hu., Extremelmenyek.com., Petersgumi.hu., Matricakell.hu – matrica webáruház., Kasza Motorsport., FervillSound Kft.